Medence és a csípő avagy a keresztcsont
A gerinc helyes statikai állapotát akkor könnyű fenntartani, ha az alap, amelyen „nyugszik”, vagyis mozog, rendben van. Ennek a területnek megfelelően alá kell támasztania a gerincet minden esetben, és egyforma arányban kell közvetíteni a test súlyát a lábak felé, vagyis közel 50-50% arányban.
Ez a terület a medence-öv, csípő.
A medence és a keresztcsont kiemelt szerepet játszik a statikai egyensúly fenntartásában, de a hibás testtartások
kialakulásában is. Elég egy lábsérülés, ami hosszabb ideig „sántikálásra” kényszerít, megbontva ezzel az 50-50%-os egyensúlyt, a medence elbillen úgy, hogy kímélhessük a sérült részt. Azonban már ezzel az elbillenéssel megváltozik a gerincet alátámasztó alap helyzete és a gerinc is alkalmazkodik. Ideiglenesen úgy kompenzál, hogy a terhelés továbbra is a test súlyközéppontjára essen, vagyis a keresztcsontra. A gond csak ott kezdődik, hogy az emberek nagyobb része mozgásszegény vagy egyoldalú mozgásterhelést biztosító életmódot folytat, és így kevés rá az esély, hogy az egyensúlyi helyzet elbillenését okozó sérülés gyógyulásával a helyes terhelési arány visszaáll. Ahhoz az egész testre ható, minden túlterhelt izmot kinyújtó, minden paszszív izmot újra munkára fogó, az ízületek teljes rendszerét átmozgató gyakorlatokra, gyógytornára, ezt segítő mozgástanácsadásra, komplex, ezt a feladatot ellátni tudó masszázs illetve egyéb terápiás kezelésre volna szükség.
Az eddigiek fényében talán érthető, miért fontos egy olyan komplex, mély, egésztest-gyúrás, amely újra képes felszabadítani a blokkolt ízületek mozgását, képes megszüntetni a fájdalmas izom feszüléseket és vissza tudja adni a mozgás örömét, segítve ezzel a belső harmónia megtalálását is.
További összefüggéseket okokat találsz az összefüggések és a lélek kivetülései a testen menüpontok alatt.
Ide kattintva véleményeket olvashatsz a csontkovácskezelésről
Megosztás a Facebook-on
| Gerinc és a prockorong |
A gerinc a főtartószerkezetünk, a gerinccsigolyák közötti porckorong, mint egy lengéscsillapítóként működik: amikor a gerinccsigolya elmozdul a helyéről és nyomás alá helyezi a porckorongot, ami nyomás alá helyezi a kilépő idegszálakat, akkor porckorongsérvről............
| Lélek kivetülései a testen |
Ez sokaknak elképzelhetetlen, de érdemes egy kicsit elgondolkozni rajta.....
| Hátfájás |
Hátfájás oka lehet
| Nyakfájás |
Nyakfájás oka lehet
| Derékfájás |
Derékfájás oka lehet
| Fejfájás |
Fejfájás, migrén oka lehet
| Kéz és lábujj zsibbadás |
Kéz és lábujj zsibbadás oka lehet
| Lumbago |
A lumbago egy idegszál becsípődése.........
| Isiász |
Isiász avagy az ülőidegzsába....................
| Ludtalp |
Ludtalp és következményei....................
| Medence |
Medence és a csípő avagy a keresztcsont.........
| Letölthető tornagyakorlatok |
Itt néhány fontos gerinctornát és egyéb gyakorlatokat találsz
| Angels' Garden |
Szépség és Egészségszalon szolgáltatásai
| Köszönet |
Köszenet nyilvánítás Mestereimnek



